Parallel univerzum

Azon a helyen a vonat kéményéből füst helyett
ködkéz nyúlik ki, s rohantában megmarkolja az eget,
maga után húzza, a sínek mentén lakó emberek megállnak,
csípőre tett kézzel nézik a természeti jelenséget,
majd megfordulnak, visszatérnek házaikba,
kis asztalkákhoz ülnek, órát, zenélő dobozt,
aranyfüstöt kalapálnak kicsi szerszámaikkal,
s ha besötétedik, a gyerekek ablaküveghez nyomják orrukat,
pofákat vágnak az alkonynak, átbámulnak a házakba.
Ott mások laknak, a fény akváriumában úszkálnak,
csúf vasdarabokat kalapálnak, a rozsdás vasak lelógnak az asztalokról,
az emberek nehezen emelik meg, tolják arrébb a lemezeket,
mint varrógép alatt a súlyos brokátfüggönyt,
s ha kialudt a fény, ablakaik tükörré válnak,
bennük vonat rohan, füstpamacsokat eregetve a semmibe,
s csak néhány tükörképen sejlik át a zsíros-párás folt,
mutatva, valaki az ablaküveghez nyomta az orrát,
hogy kibámuljon, és pofákat vágjon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.