Tina körútja

Együtt mászkáltunk Pesten Odettel.
Két fiatal, ringó fenekű szőke, két
magas sarkakon tipegő, vad szemű,
lusta ragadozó. Azt mondja a drága,
nem fekszenek neki mostanában
a jambikus versek, de meghalna
akkor, ha csak annyi érzéke lenne
a rímhez, mint, nem megsérteni akar,
de... felsikolt ekkor, erős körme
puha karomba szalad, nézd ott azt a
barna fiút, ahogy igazítja az ingét,
combjára ahogy nadrágja simul.
Nem szóltam, néztem. Elengedte
lassan a kezemet, megfeszítette
karcsú derekát, melleket az égbe,
a hasat be, vont engem is, húzott
maga után, és kábán tettem én is
amit kell, bájoltam az ősi igékkel,
mondhatni félig álmodva csábítottam
el előle a fiút. Hisztizett persze.
Nem játszottam, nem magyaráztam
el újra a meccset. Vártunk a buszra,
hajnal volt, fáradt testünk vigye fel
a hegyre, ágyba feküdni, ez volt
minden már, amit akartam, ő meg
vodkaszagúan szuszogott fülembe,
mondta, csak mondta a magáét.
Nem is emlékszem, mi volt a lényeg.
Jaj, szépszeműm, te, mit sírsz most,
mit áztatod el gömbölyű vállam,
hisz eltűnik úgyis egyszer a szájad,
nem hímezed tele, nem becézed
többé csókjaiddal másnak a bőrét,
feszes combod megereszkedik
akkor, puha melled megfonnyad,
összeaszott lesz, mit vársz hát
tőlem, mit kapaszkodsz, hogyan,
mitől védjelek meg, te gyönyörű.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.