Nagyheti szekvenciák
[II.]
Szombat volt már, és az Égben
keresték. Mindenki ébren
várakozott már egészen,
amikor sírba tették.
Abban nem volt már Jelenlét,
csak a halottnak a testét
dobták oda, mint rongyot.
Az életnek háza bomlott,
melyet a Sátán lerontott,
szaga kezdett lenni annak
már akkor. Ama napnak
rettegésben minden órái vannak,
s a Halál meg ott a Résben,
amely még csak bent az Észben
lakik, a Testhez ekképpen
szólt: "A Halotthoz a Halál
jön, s nem látja Emberfiát,
mer itt csupán dögöt talál:
Amikor a világ reszket,
követ dobok, mint e testet,
és a semmi, ahogy eztet,
elnyeli." Jaj, szívünk eszi
a gondolat, hogy Ő neki
a Halotthoz kell majd menni,
mert a Test azóta van ott
a sírban. Várhatjátok Angyalok
fenn a lelkünk, amely halott!
[VIII]
Te is, ki csak Ábrázatja
vagy annak, kit szült az Anyja
egyedül nagy kínokban
aki értünk, mint a Teste,
elrohadt, hol sírba tette
vele: arcát és szeme
fényét örökre kioltják,
torkát baltával átvágják,
a Lélek csak gyufaszál
ki gyújtja meg, ó Mária,
hol a kínban az a Szikra,
ha Krisztus is halott már?
[XIII.]
Mert legnagyobb Úr a Halál
a Földön: van egy Nagy Madár,
ki egyszer majd melledre száll,
Éjszaka lesz és fuldokolsz,
kapálózol, ahogy csak tudsz,
kiáltod Jézust, hozzá futsz,
De nem menekülsz, mert Ő van ott,
ég s föld megrendül, ingadoz,
halálában lett ő is Halott:
Örökké csak sír Mária,
kérdezi hol van az ő fia,
Teremtőnknek orcája?
Azóta mind már annak képe,
kinél van Mindeneknek vége:
Halál ő, világnak Férge.
[XV.]
Mikor megölték Jézusunk,
rugdalták őt nevetve,
szívébe kést vágtak, húsát
kidobták a szemétre.
A drága arcot összetörték,
mindkét szemét kiszúrták,
száját bezúzták, ó jaj, Mária!
és a beleit mind kihúzták.
Nem könnyezel már nézve őt,
amint heréit tépik,
bőrét lenyúzzák, megsütik,
szemed, mint mély seb, vérzik.
Mikor rátörtek éjszaka
s ütésüket rá mérték,
szegény zsidó szívét neki
keresztények kitépték.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
