Karácsony

Az égi fülbesugdosást
átalusszák a széttárt karú fák.
A lámpa sárgásra festi a havat,
nézzétek, még a hátsó ablakban is.
Apa pohárköszöntőt mond,
rosszul; félek, hogy meg ne ártson
a koccintás utáni csend -
karácsony, karácsony, karácsony.

Arcom olyan piros, mintha
kintről jönnék. Nagymama viccel:
"Szerelmes vagy?" - és még tovább
pirulok, a hal fölött, tovább, egész este.
Mint egy békebeli babát,
fogdossa egy hajtincsemet,
megcsókol, letörlöm a rúzst,
a család a folton nevet.

Alkalmatlan szó nem esik
arról amit ünnepelünk.
Mint a fán a harmincéves
mézeskalács: tudjuk, ott van.
Fogy a szaloncukor, a bor,
anya mosogatni kezd, végül
az ajándékokból csak a papír marad,
a többi, a többi beépül.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kortárs, 2004/10