Gazdagrét, téli éjszaka

„folyó, mely idővel eltörött”- egy félreolvasott T.A. sorra
                                    

Az eskü alatt kezdett el esni a hó. Fent
a hegyen szélcsatornák lettek a sikátorok.
Megtisztult a járda a panelsorok között.
Bár kitartóan esett, azt beszéltük, nem marad
meg sokáig.

Csak amíg könnyeket csal a szembe,
vörösre dagasztja a kézfejet, a kart.

Égők. Izzósor. Krepp-papírszalag. Az utcalámpa
fénye, ahogy óvatosan megforgatja, átszitálja,
megszűri, majd arcunkba csapja a havat.

Részeg vagyok. Mindenkinek tetszem ilyenkor.
Arra kérlek, táncolj velem. Sokat cigarettázol,
kikísérlek, mert bent nem szabad. Rám adod a zakód.

Szeretnék én is egy gyereket. Úgy szülessen meg, mint
minden más gyerek, a nyers húsból üvöltsön fel,
legyen kapálózva lenni akaró, lucskos, nyálkás, vörös,
később legyen nyugodt, és tejszagú. Növekedjen bennem,
aztán hagyjon el, mint egy kis állat. Otthonaként ismerje
a testem. Legyen neve. Legyen lány. Legyen fiú.

Ezen nevetünk. Magán a szón: béke. Hogy az én
világom csupa idegesség, ahogy megjössz és elmész,
felszedett és leadott kilók.

Most csak a fény az, ami húsom így szétteríti, felszeli.
És ahogy lépek, már olyan vagyok, mint egy áruló,
és a te kezed is, csupa kényszer.

Átölellek, meleg arcunkra nyugalmat szitál a hó.
Sokáig táncolunk. Valami kell a csípőnek mindig,
valami mozgás. Ahogy a lendülettől megpuhul.
Ahogy a testek összeérnek, minden végtag szilánkokra
hull, aztán újra összeáll.

Szépek vagyunk, a két legszebb edény. Színültig töltve
itallal, egy korsónyi méz, illatos olaj teste, a csillogó pohár.
Bor, felszínén megremeg, összetörik a fény.

Az alkoholtól mindig elszomorodom. A hátad nézem.
Ajándékot adsz át, zavarban vagy.
Felveszem a kabátot, visszaadom a zakót.

Tudom, szereted nézni magad az ablaküvegekben.
Mikor mások tesznek-vesznek a sziluetted mögött.

Ezért jó a tél. Valakikbe mindig, egyre mélyebben
belelátni. És elszakadni tőlük, az milyen nehéz.

Egyedül várni egy szagtalan ünnepet. Komolyan
veszel minden lenyelt kortyot, minden elmajszolt
falatot. Az utunk botladozó ívét, milyen nyomokat
hagyunk.

Hogy, ha szétszakadok is, igazat mondjak,
én maradtam neked csak, mint a szeretet.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mozgó világ, 2007 április,