Ha kérdenéd

ha kérdenéd, mit csináltam ma, nem tudnám
megmondani. csak úgy telt a nap, ahogy
máskor. például nagyapám ezüst zsebóráját
nézegettem. rég nem aprózza az időt. gyerek-

koromban játszottam vele, akkor törtek le
a mutatói. (törtek le – micsoda távolságtartás!)
fehér alapon római számok, a tízesnél
csorba a porcelán, s az első fedőlap sérült

kicsit, nem lehet bepattintani. de a hátsókat
ha lehajtom, látszanak az apró fogas-
kerekek. sárgaréz szerkezet. (megszagolom:
furcsa, fémes illat, vagy az idő szaga?) mikor

állhatott meg végleg? gyerekkoromban
még sikerült ketyegést csavargatnom bele,
de túlhúzhattam, s valahol egy finom szál,
egy gyönge ér talán megszakadt. a polcra

akasztva másik óra: kommersz kvarc.
csuklómon hordtam, ám pár éve, mióta
lemerült benne az elem, a mobiltelefonomon
lesem, hogy éppen mennyi az idő (most

a számítógép 11:47-re vált), a karórám meg
fél nyolc után pár percet mutat. de hogy este
vagy reggel rángtak utolsót a mutatói, már
nem tudom. néha szeretném újra felcsatolni,

hogy ne csak barátok, családtagok, fél-
ismerősök, munkatársak szeszélye szeletelje
létezésem a csengőhanggal (amelytől folyton
megriadok kicsit), hanem a kopott kvarc

kiszámítható percegése darabolja morzsákra
a mázsás időt, ha fülemhez emelem.
13:41 a komputeridő. közben megetettem,
lefektettem a gyereket. nagyapám

négy évvel korábban meghalt, mint meg-
születtem. jó kezembe fogni a zsebóráját.
megcsináltassam? meg lehet? s ha újra körbe-
járnának a mutatók a fehér porcelánmezőn,

változna-e bármi? visszafelé átrendezhetem-e
a gyerekkort, a szívütésnél lassabb másod-
perceket. ha kérdenéd, mit csináltam ma,
hát ennyit: szavakat raktam egymás után.

múltkor a kisfiam leverte az ébresztőórát,
s ketyegés nélkül maradt a család, mert
feleségem is mobilon nézi az időt, s a
nagyobb gyerekek is. csak a telefonok, a gáz-

tűzhely, a számítógép, a rádió, a cd-lejátszó,
s a dekóder kijelzői villogták zölden, sárgán,
pirosan, hogy telik az élet, kitelik. némán
lüktettek, jeleztek, fájtak. fájt a csönd,

amelyben csak az erekben dübörgő folyadék
hangja hallatszott álmatlan éjszakán,  
meg a fölpercegő magányos szú. a gyerek-
korban hallatszik így a félelem. 18:13.

a nagyfiúk a tévét bámulják mögöttem,
mert ha számítógépezek, hátat fordítok
a szobának. néha azért visszanézek: motort
szerelnek, versenyeznek képen, képzeletben.

18.25-öt mutat a gép. tegnap az elejtett vek-
kert elvittem az óráshoz. azt mondta, nem
érdemes bele se nézni, vegyek inkább újat.
vettem, s most barátkozom a hangjával.

nyugtatott, szétkattogta az éjjelt, mint gyerek-
koromban. apám a temetőben, anyám meg
olvasón morzsolgatja istenes életét. fölkelek,
nyújtózom, vécére megyek, iszom egy teát.  

foglalkozom a gyerekekkel. nézem őket,
vajon melyikük örökli a zsebórát? 21:19.
s mi a sérülékenyebb: az óra vagy a test?
lerakódik a finom rozsda, a mész az erekben,

elkoszosodik a szerkezet. késnek, sietnek
a szívütések. 20:43. ez már egy másik
nap. ismét leereszkedem a versidőbe.
20:45. nem történt semmi – ma sem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.