Benceversek - Tengerváró

Ha éjjelente meglátogatta, és akkoriban
gyakran megesett, reggelre nedves mar-
adt az ágya. Az apja pedig eltökélt.
Bioenergia, mondta volna, ha reiki mester.
Mivel azomban nem volt az, csupán verte.
Gyógyító célzattal, mint nyári eső a földet.
Hogy kipotyogjon belőle a lustaság. Szerinte
az volt. Nem értette a tócsát, amit az magyar-
ázatként maga köré rajzolt. Koszosfekete
esőfelhőkből zubogott bele a gyógyító akarat.
A meleg sárga szín is képtelen volt pasztelezni.
Nem értette a ringatózását sem elalvás előtt.
Hogy a hajó már akkor ring, mikor még szár-
azon áll, már akkor ring a a lelke, mikor még
csak vágyja a tengert. A tenger pedig eljön érte.
De ő nem értett a tengerhez, csak a kézrátételben
hitt.


Mikor egymás mellett fekszenek az ágyon, van,
hogy átkarolja, ringatja picit, hogy a fiú érez-
ze a közelgő tenger táncát, ahogy ő hívja máig.
Aztán megriasztja a gondolat, a múlt hullámverése.
’Most már ne ringass Apa, már elég volt.’ mondja,
mintha olvasna benne. És belefog. Felhúzza a
térdét, fejét a párnán hagyja, púposítja a hátát, le-
lapul, és kezdi előről. Hozzá így jön el.

A tenger mindig eljön. Már akkor készülődik,
mikor még csak apró tócsának rajzolja a lélek
maga körül.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.