Szürrealista strófák

Itt, e halálra-született verőfényben
feltápászkodik a híd -
átnyúl a túlsó partra,
míg bízerélik a talpát -
homlokának feszül a szikla,
s szétkenődik a fenekén.
                    *
A végtelenség kalapján -
mint apró rések -
kiszakítva a csillagok,
a zúzmara fényszóróit lóbálja -
a tűlevelek dárdák a kerítésben.
                      *
A bogarak
apró foltjai a csillogásnak -
kikerülnek minket,
mert élni akarnak ők is.
                       *
A hegyeken harmatcseppek legelésznek -
rácsok között futkos a tekintet -
mint egy madár a zöldre-vert égen -
a zúgolódás betört ablakai
pókhálót feszegetnek -
a csecsemősírás hegyeket dönt,
csilingel a nagyharang,
a harapás tejfoga
gügyög, mint az ágyúdörgés -
a tavasz koloncait lengeti.
                          *
A fény puha párnái
andalítják a fenekem.
Mintha kavicsot ropogtatnék,
ráz a hideg: hóvirág vagyok.
A déli nap fejemre ül,
belesüppedek a latyakba -
a szél bozontos kurtizán -
lókupec - megpaskol,
fogaim közt süvít tekintete.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Tudósítás a Kis utcából (Budapest, 1997)
Kiadó: Orpheusz
Feltöltés ideje: 2010-11-21 16:59:03
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-21 16:59:03