A kenyér, a baracklekvár, a fájdalom

azt mondtad, elkészült a szendvics.
szalámi volt rajta. én nem szerettem,
megfogtam és a mellém készített
székről, mögém az asztalra tettem,
kértem egy újat. elfoglalt vagyok,
érveltem sután, te pedig levetted
a szalámi szeleteket a szendvicsről,
levetted és raktál rá lekvárt, mert
szeretem a baracklekvárt. ezt is
tudtad, hogy örülni fogok neki.

azt mondtad, elkészült a szendvics.
elém raktad, rád néztem és amikor
visszafordultál a konyha felé  és én
jól hátba vágtalak, mondván, ez
mi, nálunk nem ilyen vastagon
vágják a kenyeret, ez nem falu.
tele voltam előítélettel, fogtad
végül, véres szájjal a kenyeret
a földről, kidobtad és újat vágtál.
újat vágtál, hogy oda hozd nekem.

azt mondtad, elkészült a vacsora.
főzeléknek szántad, nem volt
se sűrű, se ízes, semmilyen se
volt, tényleg nekem szántad.
sótlan a szám, sótlan érzelem.
ezek történtek, mondtad és
nem te sírtál, én sírtam, és
nem tudom miért – persze
tudom, leírni nem érdemes.
érzéketlenség lenne tőlem.

azt mondtad elkészült, el-
készültél, csak nem tudsz
hova feltálalni engem, nincs
akkora asztal, nincs akkora
energiád már, mert fáj.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-30 13:08:27
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-30 13:08:27