A falra vetül, akár a jövő

A költő ül a nagymosás után,
- haragos habokkal csatázott -
a rádióból régi slágerek
fodroznak, mint a
jókedv sallangjai.
Nem az emberiségre,
nem a hazára gondol.

Dél van.
A félárbocon csüngő decemberi nap
épp, hogy belát a szobába;
a költő fejét látja,
amint az ágy szélén kucorog
előre dőlve,
mint gondolatának őre.

Görnyedt alakja a falra vetül,
akár a jövő.
Kint a kopasz fákról
csepeg a lé, olvadozik.
Az ágakra fennakad egy-egy párapamacs,
hogy tovatűnjön.

Versírással vesződik.
(Most) rögzül a kín, amely
cikázni vágyik a testben,
véglegesül a pillanat, ahogy
a lélek vakuja villan.

Ilyenkor csillapíthatatlan,
mint a gyűlölet és a gyötrelem,
védtelen, akár a szívbéli jókedv,
és rádöbben,
hogy holnap lesz élete
hátralévő részének első napja.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-12-09 08:07:36
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-09 08:07:36