Szerenád, kinek

A konyhában, hol szemlesütve várok,
gázrózsa sziszeg spontán szerenádot.

Csonthold - ezüst pengével metszi a tetőket,
bekukucskál, mint kíváncsi gyerek
a békakirály nyitott, szelíd hasába,
ágyunkra ül fehéren, vérnarancs az álma -
csukott szem héján csillagtű remeg.

A kocsmában, hol józanodva szállok,
söröspalack fütyül baljós szerenádot.

Fészket rakott a csönd egy énekes madárba,
zsírozza a tollát, hátha kitelel.
Ágat gyűjt a madár minden új halálba,
halálnak csőrében faggyú énekel.

Festék szitál a gangon, reggelre már kék lesz
a kert bőrébe vésett málnabokor.
Tetovált akácok, szép hasadó kérgek,
szlalomozol köztük, pizsamát hozol.

E nagy házban, hol mindig meztelenül járok,
titkos kemencék búgnak, s bárgyú szerenádok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-03 10:49:54
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-03 10:49:54