wendy darling monológja

talán ahogy ujjait a hajamba fúrja,
átfogja tarkómat,
és vonakodó cicáját vezeti.

az illattalan ágyneműi tavaly őszön.
látom, ahogy két óra múlva
lassan csókol
a kávékeserű budapesti éjszakában.
játszási szerelmesleveleket
írok komor papírokra,
aztán akárhatavalytélen könnyű kézzel gyűröm hajammal
sapka alá
a verseket mind.

és semmi másra nem tudok gondolni,
mint buda könyörtelen szépségére,
a parancsoló vörösekbe omló, megadó zöldekre.

ahogy az ágyra lök másfél éve.
ősz volt vagy tavasz,
vagy amikor a hó hajnalban beesett az ablakon,
miután elment,
és almát haraptam a szájába még a verandán.
a lustán mozduló,
átaludt délelőttök-délutánok,
a félhomályos kávézók utána,
szürke dunhillt,
csorba szájú bögréket csókolok álmatag.
ugyanabban az ágyban nyögöm a nyakába,
hogy bassz még,
de az átaludt félhomályokat akarom írni,
a fényben úszó fürdőszobát,
a fiúnyakakba sírásokat.
a csempék csalfa kékjét.
koszos, otthon-meleg délutáni ébredéseket.
a türkiz hálóingem egészen más volt
abban a lakásban,
mint most a macska tejeskávé színével.
a fekete estélyi kesztyűm télen,
az acsarkodások fiúk egyéjszakás szerelméért.
a hirtelen szerelmek, szőkékbe.
vicsorgó jazzdobosok
és lányosan szabályos arcú fiúk félelmeibe.
a barna csizmáim,
a kék melltartók,
az afrika-minták a kezében.
könyvek tornyai az ágyam mellett,
rendre meghalnak a növények a lakásban.
rúzsnyomos poharak és elvarratlan---

az elmúlt telet,
minden csapdájával,
viseltes szerelmével,
reménykedő esőjével a körúton,
sapka-kalap,
madarak zörögnek reggel az ágya fölött.
ócska, varázslatos szőkeség.
gavallérosan pizsamanadrágban kávéfőz,
amíg az elvesztett eszemet keresem a párnája alatt,
talán a galérián hagytam,
vagy az icikepicike fürdőszobában,
zuhanyoznom sincs hely elég.
ahogy áll
szünet
és nézi
szünet
ahogy
sírástól elcsukló hangon
végigsétálok a hangszernevű utcán
és visszafordulok
szünet
és csak néz.
(a zöld rózsás ruhámban voltam aznap este,
utána valószínűleg beültem a kávézóba
és g-re gondoltam,
san franciscóra,
rengeteget cigarettáztam,
és vodkákat döntöttem magamba,
kecsesen hátraejtett copffal.)

ahogy télen,
karácsony előtt egy-két nappal kikísér,
és az ajtó előtt,
az odafagyott havon adogatunk egymásnak
lusta, hosszú, ráérős ütésekkel,
szájából pára gomolyog,
ahogy a számra hajol részegen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-27 20:19:11
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-27 20:19:11