rongybaba

a benzinkútra járunk cigit venni.
legutóbb egy tetemről mesélt útközben
és az udvarról,
ahol a vért fűrészporral itatták fel.

a nevem rongybaba,
három éve élek itt.
karomon a gipsz lassan betelik,
még a fogszabályzós kisfiú is aláírta,
pedig csak néhány hete érkezett.

alig áll szóba valakivel,
csak velünk, lányokkal,
és furcsán beszél,
mintha egy idegen nyelvről fordítaná a gondolatait.

tegnap gyógyszert loptunk,
mert nincs krétánk,
amivel a járdára rajzolnánk.
ma meg találtunk egy halott rigót,
gyönyörű szertartás volt,
a híd lábánál temettük el.
újságpapírral takartuk le a kiszáradt szemgödröt,
a szárnytollait pedig körömlakkal festettük be.

a sötétben át szokott jönni hozzám,
kezében színes fadarab,
ami valaha egy gördeszka lehetett,
és szerintem még otthonról hozta.

nem tudok aludni a szuszogásától,
mégis félek, hogy egyszer arra ébredek,
hogy a villanykapcsolót keresi.
hogy eltéved a falakon futó csövek közt,
az árnyékok geometriájában,
hogy a beázásfoltokba fullad.
a fogcsikorgatásban, a láthatatlan berendezésekben,
amikből csak az éjszakai zúgást ismerjük.
és ha egyedül megy ki a mosdóba,
ami ott fogadja majd –
mert itt az álmok kihallatszanak a folyosóra.

hatkor a bejárathoz megyünk,
hogy meglessük az öregembert,
aki minden reggel megeszi a madaraknak kiszórt morzsákat.

megfésülöm,
aztán a kikötőhöz sétálunk,
ahol méteres dombokban áll a homok és a kavics,
pedig a síneket már régen benőtte a gaz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2011/32.
Feltöltés ideje: 2011-12-08 14:53:35
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-08 14:53:35