mintha karma lenne

égig érnek a házak, közéjük ítélt
valami erő. közöttük fura vagyok,
mint egy idegen. nem tartozom ide,
érzem. átsétálok a másik oldalra,
átsétálok, aztán leülök a járda közepén.
felnézek. kék madarak csapódnak az égen.
mellettem a fák, mint infúziósállványok.
ágaikkal földig nyúlnak. földig nyúlnak, mint
az égből áramló hideg. elmegy egy autó,
nem ül benne senki. halott barátokra, mint
vérrögökre gondolok. úgy fúj a szél, mintha
karma lenne. ez az, amire vágytam, vagy annak
pontos ellentéte. kék madarak csapódnak
mellém. el kell tűnni, mint egy fénykép.
körvonalak nélküli levegővé lenni. azon a napon,
amikor nem vagyok önmagam, valami meghasad.
keresztül megyek egy folyón. ott maradok, ahonnan
jöttem. az égig érő házak között megfulladok
a túl tiszta levegőben. alig mozdulok. tenyeremben
tartom a metszett arcokat. odavarrom saját bőrömhöz
az idegent. beteges árnyékoknak adok beteges
neveket, mint gyermekkorban megutált játékoknak.
etetem saját hússal, amit nem szeretek.
nem szeretek szeretni, ahol látszólag
végem van. most valami más kezdődik.
most két haldokló hörgésének harmóniája
olyan, mint a legtökéletesebb zenemű.
megjelölöm ezt a helyet, ahonnan soha
nem távozik arcom lenyomata.
bárkit képes lennék megölni,
hogy visszatérhessek ide.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-30 22:22:16
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-30 22:22:16