Bábum mosolya

fonalak lógnak ujjaimból
naponta vágom mint más a körmét
de folyton újra nő
mintha bábmesternek születtem volna
marionett-babám azonban sehol
talán egy makett-tenger habjait szeli épp
villámsebesen egy maketthajó hátán
amerre az árboc mutat kihunynak a csillagok
trópusi madarak hullnak a földre
szivárványtollak közé parti szél ültet homokot

száguld a hajó
szellők táncoltatják a fedélzet lámpáit
magányos óráiban festett szeméből
vetít filmeket vitorláira
lent halál
öleli korhasztja bábum fatestét
csak a sós víz marta tengerészköpenye tartja
a kormánykerékbe kapaszkodva

végül vízbe hull
kiismerhetetlen mosolyát belemeríti a türkizkékségbe

ezt a mosolyt én sosem viselhetem magamon
ha megtalálnám valaha is  a kormánykereket
az ujjaimból kicsüngő fonalakkal rákötném
magamra
hogy igazi kapitányként együtt süllyedjünk
amikor hajómhoz is eljön a halál





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-13 15:16:49
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-13 15:16:49