Faszén-vasaló

Nagy, ormótlan vasöntvény, íves nyéllel,
fölül záró lap, kampó-szegte véggel,
jó két maroknyi öböl a faszénnek,
kimért lyukak a kék levegőégnek,
a sima talp, fölötte vastag öntvény,
és csontba, bőrbe, vérbe írott törvény,
csak ennyi volt – s vasalt anyám, a büszke,
mindent simára, köznapi ezüstre,
és visszatűrve tiszta szemmel látom,
ahogyan hajtás élül a világon,
és tüzet szítva, ívben mozdult, mintha
én lettem volna kezében a hinta,
s a vége sincsen mozgás, ahogy kellett,
úgy nőtte nagyra anyámban a lelket,
ki-, besurrantam, zsíros kenyér éhhel,
az iram lóbált, sohasem a kényszer,
meg minden, ami örökösen lázad,
hogy láthassam a gőz fölött anyámat,
s a faszéntűzbe, mint ráncba az évek,
besűrűdött kis légzéssel az élet,
s hogy érezze is örömét, keservét,
az ujjhegyével illette a nyelvét,
rámozdította finoman a talpra,
s ha sercent, már a jókedvét vasalta,
először minden kacskaringós ránc volt,
de anyám keze jobbra-balra táncolt,
s én láttam is, a gatyás, nyurga, pőre,
hogy megropog az Isten lepedője,
mert ki-, bejárt, mint testvére a Napnak,
a munka ment, jó egyformán haladtak,
és meg-megvillan, ahogy visszalátom,
hogy hajtogatta naggyá a világom,
s az egészből, mint zsebemben a vasszeg
kis lyukba bújva, végleg ez maradt meg.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-27 08:38:08
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-27 08:38:08