Édes Annának

(Édes Annának szeretettel Márianosztrára)

Anna, kedves, nincs bennem önérzet semmi;
anyámat sértegette az a nő, kivel összezárva éltünk.
Társbérletnek hívták, a nőt meg Angyalkának, de ez
oly röhejes volt, inkább Ellának neveztük, én néninek.
Az alpakka kést ragadtam fel, amit ezüstnek tudtunk
még akkoriban, a készletből maradt, létünk záloga.
Föl még fölemeltem, de nem szúrtam, nem értem
miért, megragadtam az emelésben; különben is
ez volt az a kés, amit sokszor ő is kölcsönkért,
lévén igen éles, vékony pengéjű és hajlékony,
tésztametéléshez ideális, hányszor kérte anyámtól.
Másik gyávaságom a sorkatonaságnál történt,
ahol rosszindulatú őrmesterem azt hitte, fegyvert
fogtam rá, pedig tényleg, kis híján lelőttem.
Elzöldülve nyugtatott, hogy így meg úgy Petz elvtárs.
Olyan higgadtan fordultam felé, amikor szólított,
-fölhúzott fegyverrel az éleslövészeten -, alig bírt
félretáncolni; de már megint gyáva voltam –
valami gátlás vagy tiltás nem engedte tennem,
amit később emberi hordozóknál látni bírtam
a Csillag börtön masszív rabjainál, kik maguk
sem értették, hogyan és miért tették, de megtették.
Kérdeztem is az egyik mesteremberes meglett férfiút,
miért is nem látogat haza annyi év után, ha megteheti;
válasza egyszerű volt: Tanár úr, akikért mennék,
nem élnek már. Édesanyám meghalt, az asszonyt meg
én öltem meg annak idején. Könnyezett – képzeltem,
de bizisten nem tudom, így volt-e; engem kiengedtek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-21 21:18:24
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-21 21:18:24