Vers utánra

Az én versem az én testem. Megmutatom:
ez a szívem, ez gerincem, tüdőm,
s anyagcserélődöm, mint bárki más,
nem pont így ébredek, de úgy alszom majd,
mint egy idegen, mint a szomszéd Kovács.

Szégyenem mindennapi elhullásom,
ismeretlenekbe beleszeretésem,
dülledt szemű, nyelvelógó-bénult másom.
Nyelvem által szégyen- s dicsőségteljes,
feltoluló szülőföldindulásom vagyok.

Napi többszáz levegővételem
s csak néhány lélegzet-visszatartásom,
köztük megkezdett versroncsaim.
Ne indítsd útra a morajló vizeket,
nehogy kitaláljanak, elmondjanak engem,

nehogy könnyebb, szebb legyél velük,
nehogy igazabb, nehogy hazudni tudjak,
ne legyen fülbemászó, zsibongó, szexi,
ne szüljön újra naponta többszázszor,
hadd haljak bele végre a bénultságba,

mint bárki más. Az én testem bárki verse
legyen. Legyek idegen, távoli. Ne találjak
szavakra, hangra – levegőt se vegyek –,
főleg ne rímekre, fulladozzak,
ne tetsszek, fulladj velem együtt,

mikor olvasol. Ne lájkolj. Ne keress rám.
Ne örülj, ha látsz. Dermedj meg, fázz
velem, vigyázz, nehogy rímelj, az melegít.
Legyél, ha olvasol, szám kiszáradása.
Legyél vállamon lógó bénultságom mása.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-25 22:20:23
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-25 22:20:23