Prometheus

Kezeden csillog, nézed,
azt mondod, hogy
hát ebből lesz az ember,
hihetetlen,
eddig nem is tudtam,
hogy ilyet is tudsz,
ilyen szónokiasan beszélni,
nekem eszembe jut
a Prometheusz,
az anyag állagáról,
ahogy a tenyered
csillog a fényben,
mint a szemed lobog,
aztán arra gondolok,
ez nem egy ember,
hanem rengeteg,
de ebből végül is csak egy
lehet, eszembe, meglepően
gyorsan eszembe, eszembe jut
erről három halott, nem,
négy halott ember, arra gondolok,
tehát vagyok, hogy
csak az egyiket láttam
végül is holtan, a többieket
csak akkor, amikor még
nem voltak halottak,
azt hiszem nagymamámat,
őt viszont láttam holtan,
egy olyan sávban voltam,
amikor még nem voltam
hozzá se túl kicsi, se túl nagy,
a szüleim már nem gondolták,
hogy nem nekem való a látvány,
de még nem volt akkora szavam,
hogy gyenge lehessek, ha ez
gyengeség, nem tudom.
Olyan volt nagymamám,
mint egy viaszfigura, csak nem volt
üvegszeme. A szeme csukva volt.
Egy viaszfigura szeme, gondolom,
nem lehet csukva, az nyilván csalás.  
A színe volt más. Szürkébb volt,
pirosabb. Ma már tudom, milyen nehéz
kikeverni a megfelelő árnyalatokat.
Meg a szája. Nyitva volt.
De lehet, hogy
nem, csak képzelem, rosszul emlékszem,
nyilván nem. A protézise
talán nem volt bent.
Ezzel keverem. Ott feküdt a hidegben.
Mintha aludna.
Ha nem védekeznénk, szerintem
hányadikra sikerülne, kérdezed,
én meg mondom neked,
harmadikra, vagy negyedikre,
de szerintem elsőre.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-06 18:31:21
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-06 18:31:21