utóhang

ha megint így, ha másképp nem lehet,
jegeljük ezt is, mint minden más
egyebet,
mert mit tudok rólad azon kívül, hogy vagy
ebben a nyárban is.
belül, igazad van, belül
mindenem fagy.
nem írunk már egymásnak, alig várva,
hogy postára adjuk, csak marad itt
a gépbe zártan, vagy mi ennél is rosszabb, a fejben
hagyott,
kimondatlan,
most is fáj, tagolt
mozdulatlanságok hosszú,
feléd ívelő lánca.

itt most a hőség, eső rég volt, a kertben
sorra pusztulnak a legszebbek.
de voltak. és ez
megnyugtat. kevés
séta köztük, búcsúnak szánom, bár
nem az, mert bevés
az agy ezt is, azt is, mintha még
lenne dolga velük, hogy majd egyszer
a becsomagolt, feldátumozott
képek
előhívódnak talán egy másik,
egy boldogabbnak szánt délután,
vagy délelőtt,
ha veled
egy újabb séta
valahol máshol.
de most csend. nagyon nagy
csend
a bennem pusztázó jónás. ha akarja, látja
istene nélküli ninivéjét
egy rajta kapott,
spontán pusztulásban.

kifehéredtek az utak. összefolyt
bennünk minden, ami nem volt,
és ami lehetett volna. nehéz
a fejem, és talán szédülök is, a házat,
mint te a befőttet,
komoly árnyékok rakják el, miközben
sört iszok. hideg.
jó lett volna, ha közelebb vagy, ha nem csak látlak,
de érezlek is abban a kettőnkre hasadt
éretlen kamaszban
úgy, ahogy még vagy.
és azt is, ahogy hátrahagysz magamra
a sárgásszürkén pergő vakolat
közé verődve.
intettél, és én is. közben a vonat
eldünnyögte bennem az állomásokat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-26 23:54:30
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-27 13:56:43