Átíratok 388

amióta távolodom
közelebb jutottam magamhoz
néha megdöbbenek
hogy még mindig vannak elmondhatatlan érzéseim
amikben az a legkínosabb
hogy folyton el akarják mondatni magukat velem
úgy viselkednek
mint a rossz szem
amin már nem segítenek cseppek szemüvegek
a nagyító alatt is csak részleteket vesz észre
egész helyett például
egy agyagba ragadt bakancs
állandóan foglaltat jelző telefon
eldobott kő
ami talán csak lepke volt
de felém dobott kőként repül és talál

néha azt is elfelejtem hogy szivacsból vagyok
amikor éjszakáimból kitámolygok az esőre
mert épp nyári zápor
és emlékroham
érzem ezt a cuppogó belém süppedt halmazát
lomboknak útnak kerítésnek
a bot végén meg-megroppanó járdaköveken

egymásra zsúfolva hangok és csendek
időszerűtlen illúziók szivárgó káromkodásai
között kételkedés
hogy lehetséges valami más is
mint az örökös prédalét

új arc a régin
a száj
a fül és a szem helyén mésszel kiöntött gödrök
amikből lehetetlen kitalálni
milyenek is lehettünk volna

az unokám szíveket rajzol az asszonyainak
öt van belőlük
minden évére egy
lebeg rajtuk a piros és felettük az áttetsző kék
zöldesen szétfutó folt az egyiken
talán valamelyik választottja szeméből lopott árnyalat

mindegyik szíven óarany szárnyak







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-08-09 11:16:09
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-11 23:53:29