Sivatagi beszéd


                                                          2 Kor 12,9

Legszívesebben a gyengeségeimmel dicsekszem,
a betöltetlenség gyönyörködtet.
Feltépett seb
az üresség bennem,
sose gyógyuló friss metszés
egy zsenge ágon.
Olykor szerencsésen kifogyok magamból,
erre újabb utak nyílnak bennem,
újabb bejárhatatlan üresség,
potenciál a végtelenre.
Legszívesebben a gyengeségeimmel dicsekszem.
Az élet kevés, hogy lelepleződjek önmagam előtt,
de előtted szívesen állok meztelen.
Néma szívóssággal áradsz el bennem,
feltartóztathatatlanul betöltöd a teret.
Szorítlak, engedsz, szorítasz, elengedlek,
s lassan úrrá leszel a teljes pusztaságon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-28 22:49:23
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-28 22:49:23