páratlan sorok

hajlandó vagyok lemondani magamról,
tisztában vagyok a jogaimmal,
amennyiben jognak lehet nevezni a tisztánlátásom,
és mindenképp élek is vele,
és nem fog zavarni a kormányzati düh,
ha netalán joggyakorlás közben szembekerülnénk egymással,
dolgaim ugyan nem számottevőek,
mondhatnám úgyis, hogy minimumlistásak,
de
mivel döntésemben ítélet nincs, csak elvárás
egy magasabb rendű hit büntetési tételével szemben,
így bátran mondhatom,
hogy a tarkólövés áldás,
kitörölhetetlenül kitöröl mindent az emlékezetből,
legyen bármilyen mélyre is elrejtve a szenvedés,
villanásnyi ideje sem lesz szembesülni azzal a szervesült
folyamattal, ami éppen elindította.

búcsú ez az írásom is.
semmivel sem különb, mint
a szerelmesek, bázisugrók, öngyilkos terroristák búcsúja,
kicsit talán hasonlít ahhoz a pillanathoz, amikor
a hóvirágok napperzselt szirmaitól búcsúzik a tél
egy, a hervadás üteméhez igazított lélegzetvételben.
nem különb,
de mégis ott van benne az az átmenet,
ami valódivá,
végzetesen egyedivé teszi,
amiben nem kell megnyitni magunkat a felismeréshez,
idegenek maradhatunk egy kvázi megtorláshoz
a ránk csiszolt sötétségben.

nem várom el magamtól,
következésképp másoktól sem, az igazságot.
tudom, mert megtapasztaltam, hogy a magány
tízágú igazsága hasonlít az útlevél nélkül vándorlók
tenyérlenyomataihoz.
nem lehet magyarázni őket sem, mert elfogytak titkaik,
elfogytak álmaik,
és az utak is talpaik alól.
mérjük, méregetjük magunkat hozzájuk, össze-összevetjük
gondolatainkat az érzéseikkel, és néha úgy döntünk,
hogy van közös Isten,
aki tetteinket ránk bízta ugyan,
de mi mégis megkíséreljük a lehetetlent:
elhitetni magunkkal, hogy csak akkor lehet hatalmas,
és csak akkor mindenható,
ha elfogadja akaratát
borzalmasan ostoba tetteinkben.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-08-10 00:47:02
Utolsó módosítás ideje: 2016-08-10 00:47:02