Elmosódott kontúrok

A hatalmas ház a kerttel lassan összement.
Elszökkent a fák fejéről az ég. Pedig
majdnem elértem, mint kis gyerek.
Egyedül csak a plafont volt nehéz.
Amíg a gémeskút felhőket döfködött,
az öreg eperfa  részegre itta magát.
Néha  hallottam, ahogy a viharos szélben
kicsúfolják  az éjszakát.
Az idősek háta egyre csak görbült,
mire kinőttem a sok mesét. A világ meg
egykedvűen teremtett és temetett bármi lényt.
De Isten kivasalta, ami összement.
Előbb a gyerek tűnt el belőle.
És rádöbbentett a ház nem is kicsi.
A mennyezetet már nincs kivel elérjem.
A kert is kitágult. Ismét végtelen.
Minden újnak hat, pedig ódon.
Észre se vettem, úgy lettem öreg,
hogy a gémeskútra sem emlékezem.
Csak arra, hogy jobb volt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-03-13 07:20:24
Utolsó módosítás ideje: 2017-03-27 09:44:55