Nagyítás I.

Állsz a csukott ajtó előtt,
miután csengettél, és
figyelmet erőltetve
elképzeled a közeledő léptek
zaját, bizonytalanul tippelsz,
nem érkezik válasz,
sürgetést érzel, tétlen
várakozás, fel kéne adni,
elindulni visszafele, de mégse,
mert ha már itt vagy, jeleztél,
habfelhős kádban találta
a csengetés, könyvbe merült,
nem hallotta – lehetséges
mentségek, rászánsz még kis időt,
otthon zavartalanul festhetnéd
a nyugtot nem hagyó akvarellt,
a város régi víztornyát, előtte
a kifolyós díszkúttal,
emberek sorban, megeresztik
üres üvegeiket, az égen vörös sáv,
szürke kőkockás tér, bármit
megtehetnél, kinyitnál egy
üveg sört, biztosan jólesne,
semmi időáldozat, a magad
ura, előhívnád a nyár
jó ízeit s élénk színeket,
amelyek visszaadnák a szemed
mögött meggyűlt csendet,
bárki láthatná, milyen volt ez a nyár,
nyarad, alig látható repedés az ajtón,
a kilincs felett, hangjelzés kellene,
ami másnak természetes,
konc a tudatnak, bent mozgás támadt,
felkelt a székből hallani lépteit,
kiszólt: rögtön!, nem várni, aki
nincs szemmezőben, kinagyított
üresség, átadva mindened
a várakozásnak, aminek
a megszakítása máson múlik,
figyelmed fárad, újra csengetsz,
jelzésed üresen terül szét az ajtón
túli térben, félszárnyú mondat,
aminek csak állítmánya van.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-12-07 20:20:45
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-07 20:20:45