Anyunak mondom

Anyunak mondom mindig, amikor gyanakodni
kezdek, hogy valami nem stimmel, mintha ő
tehetne az egészről, hogy itt vagyunk újra együtt
a régi házban; neki mondom, hogy baj lesz,
ezt a házat már rég eladtuk, nem mászkálhatunk
benne úgy, mintha még mindig a miénk lenne,
pláne nem a gyerekekkel, akik sohasem jártak itt,
Balut kivéve, de ő még kicsi volt, és csak pár napra
jöttem vele haza azon a nyáron, amikor Apu még
élt, de őrá most jobb lenne nem gondolni, mert
ha eszembe jut, mindig megjelenik; jön, mintha én
hívtam volna; menj vissza, mondom, téged már
rég eltemettünk; de ő csak áll, és néz, nem képes
felfogni, hogy már nem él. Vajdics mama ugyanezt
csinálja. Hiába kérem, hogy többet ne jöjjön, úgy
tesz, mintha nem hallaná. Anyu meg hazudik.
Azt mondja, az új lakók neki mindig megengedik,
hogy hazajárjon nyaralni; ilyenkor övé a ház,
mi is nyugodtan itt lehetünk, nem lesz semmi baj,
hiszen nyár van.  Nyár van, kérdem, nyár, mondja,
és én ekkorra már annyira félek, hogy nem merem
szóvá tenni azt sem, ha odakint éppen esik a hó.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-01-26 18:41:02
Utolsó módosítás ideje: 2018-01-29 17:57:56