Még én sem nőttem fel

A kakasnyalókán átnéztem.
Te írtad ezt?  --  kérdezed.
Nem. Nem én írtam.  A nő.
A mellbimbóm átböki a pólóm.
Tégy engem, mint egy pecsétet.
Tégy szelíddé, azután vaddá.
Már ismertelek bordásan kötött pulóveredben,
amiről szaladt a szem.
Eszembe jutsz, s ilyenkor halkan
azt suttogom: még én sem nőttem fel.
Csak kihallgattam a felnőtteket.
Igen. Úgy, ahogy a kakasnyalókán átnéztem.
Vagy ahogy a testünkön végigfolyt vízben a fények látszottak az ártézi kútnál
Volt, hogy megittuk az egész kanna vizet, mire hazaértünk,
hogy mennünk kelljen megint vissza.
Beléd voltam szerelmes.
Ugrálok a kis kockás szoknyámban.
Mama gombát szed.
Höveji csipkét hímez és rajzol.
Ebből élt a család.
Szilvásunk volt a folyó mellett.
A ronda sárga föld
a naptól kicserepesedett,
mint mikor beteg
voltam, az ajkam.
Itt minden nap átfésülöm a fák ágait,
a föld homloka előtűnik ekkor.
És a napok... Mikor minden
a haragos arcát mutatja.
Félek ilyenkor attól is, ha leszakad egy ág.
Megyek a kidőlt matuzsálemekhez.
A törzset ha morzsolom,
elporlad ujjaim között.
Mint egy játékkal, úgy játszom az évek porladásával.
Szórom a sötétbarna port.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-11 15:13:36
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-11 18:59:03