NEM TŰRHETJÜK SOKÁ szürrealista kispróza

Lángot, s űrt a kavalkádnak; mert nem tűrhetjük soká a fogadást,
tömör állapotsor rengeti a bagót, csicsás váll függ a polcról, a könyvek befőttnek berakva.
A csurgó méznek túl kockázatos a bűnelkövetés.
Keres helyette más elfoglaltságot, pribékeket varr egy cérnaszállal, rájuk fűzve
a megszeppent karácsonyokat is.
A hitvallás s a toboz egy fiolában hemperegnek;
kik és kit vernek? Senkik és senkit, inkább csak
arról van szó, hogy ikreké a győzelem…
S szól a téboly harsonája; pedálozásra alkalmas most a tó, a mélyén kiscsibék várják
a földtúró gilisztát.
Elernyedni hát, játékán elfordított kallantyúknak örül a gyermek, ki színházát berekeszti,
mihelyst az emésztőgödör hangyái felbolydulnak;
pelenkáját polírozó szégyenkezés nélkül a lavinaveszély
elmúlik. Helyette szél támad, a nyártól aszalt asztalfiókba belefeledkezvén egy pillanatra.
Ezer lánc csüng ma, millió tükör-neuront gyaláztam meg ma, bolthajtásom bókolva tűnt el a vesztegzárak kacsintására. A tengerpartról, ingük levetvén delegáltak érkeznek hahotázva,
s végre hopp, valami érdekeset kifogtunk: talán egy gumimatracot, - ami kipukkadt
a sehonnaiság érzésétől??? Mert szertefoszlik a sötét lábnyom,
ami a pinceszürethez elvezet, s mert ki mint díszeleg az árapályon, (a polc felszívódik,
a madár megdermed az ágon)
aszerint érdemli meg, hogy a horizont süketté váljon.
Vagy sem.
A perújrafelvételt viaszra csöpögtetve.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-11-08 16:21:53
Utolsó módosítás ideje: 2021-11-08 16:21:53