Számadás

„A cigarettám csikkre égett,
Zaccig ittam a feketémet,
Húsom a rák csontig lerágta,
Ki van fizetve hát a számla,
Vért adtam minden vétkemért.
Talán többet is, mint amit ért.
Most, hogy a nagykapun kilépek,
A küszöbről még visszanézek,
Már mindent látok, és megértek.
Elkészülhet a végső mérleg,
Hogy a világnak, s önmagamnak
Az életemről számot adjak.

Hogy s mint vetettem? Mit arattam?
Tettem-e jót? Vagy csak akartam?
Lép e valaki lábnyomomba,
Kincset keresni sűrű gazba?

Félek. Látod, roggyan a lábam,
Térdre kell esnem a csalánban.”

Gödör mélyű álomra várva,
Fejem alatt pörög a párna,
Agyamban száz pára gondolat,
Emlék, kaland és bűntudat.
Ingaórámon integetnek,
Sejtelmesen múlnak a percek,
Libben a függöny, nyálam aszú,
A szám kiszárad, perceg a szú.
Nem jön, nem jön, nem jön az álom,
Ágyamra ült szegény barátom,
Egy halovány, kóbor kísértet,
Volt, nyughatatlan, kósza lélek,
S szomorúan mondja, csak mondja,
Míg elsuhan a pirkadatba:

„ Zúg a fejem, remeg a lábam,
Nagy csokrot szedtem a csalánban.
A bűnbánat tudom nem érdem,
Koptathatom most már a térdem,
A keskeny útról én letértem,
Hiába minden, rosszul éltem.

Én mindig lótottam-futottam,
De bárhogy, bárhová rohantam,
Mindig, mindenhol elkéstem,
Győztesként célba ritkán értem.
Ha néha-néha mégis nyertem,
Utólag mindig észrevettem,
Háztömb körül folyt csak a verseny.
S bár sáros lettem sok mocsárban,
Újra, meg újra, rajthoz álltam.

Munkában, pénzben, szerelemben,
Eleget soha nem ismertem.

Igen, a pénzt nagyon szerettem,
De lyukat égetett zsebemben,
Eltűnt, kifolyt, bármennyi volt is.
Vettem giccset, kacatot, bóvlit,
Kevés barátot, sok rossz havert.
Fortunát, ki bájitalt kevert,
Tűrtem, hogy a karomba hevert,
Az ócska szajha, csaló markecer.

Itattam játszva a nagymenőt,
A kocsmákban sok potyalesőt.
Lovin, ruletten vagy pókeren,
Ajzottam fel ernyedt idegem,
Hittem, s hazudtam hű szerelmet,
Sokszor pénzért vettem a szexet.

Vettem három házat és kertet,
Elhagytam három feleséget.
Lefeküdtem fűvel és fával,
Aztán csaltam Őket egymással.
Ott gyűjtöttem a női skalpot,
Ahová épp a vérem hajtott.
Most mondják rólam, emlegetve:
– A bakkecskét is, ha utolérte…

Hiába mar most már a bánat,
A gyerekeim megutáltak,
És három asszony szór rám átkot,
Hordva síromra művirágot.
Három feleség olvassa sírva,
Hogy a márványba ez van írva:

A SÖRT MINDIG KONYAKKAL ITTA,
LEHAJTOTT TÍZ KÁVÉT NAPONTA,
ELSZÍVOTT ÖTVEN CIGARETTÁT,
MINDIG PIROS LÁMPÁNÁL MENT ÁT,
AKI SZERETTE KÉRTE, ÓVTA,
MÉGSEM ÁLLT BE SOHA A SORBA,
NEM HATOTTAK A JÓZAN ÉRVEK:

LÁTJÁTOK, ÉLT ÖTVENNÉGY ÉVET!”






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-08-21 12:06:43
Utolsó módosítás ideje: 2022-08-21 12:06:43