Fasor (jav.) (2023)

Fák között sétálunk és a fákról sem beszélgetünk.
Hogyan mondhatnék neked szépet és nagyot,
amikor még ezek a fák is szentírásokkal egyenértékű
útszéli kozmoszok, tükrösre vakart tájsebek,
amikor az ágaik fecsegő fraktálalakban nyilatkoznak
és a kérgen az elmúlás textúrája, az arányokban
a Tízparancsolat ütemmutatója időtlenkedik?

Ilyenkor bennem ágaskodnak az összes
éhenhalt pocsolyák a hétköznapok széllelbélelt
okossága ellen, és nem jólfésült glóriát,
hanem toporzékoló pátoszt akarnak:
a homokozóban felejtett Prométheusz- fáklyát,
az első szakadásban felejtett szerelmet
és a visszavágyásban felejtett teremtést!

Csak, amit nem lehet körülírni. És hogy ne is lehessen!
Mert én sem állíthatom meg a zsebigazságok inflációját,
azt akartam, hogy megfejtsük magunknak a közhelyeket-
ezt a sétányt itt, és mindenekelőtt az útszéli fasort;
hogy mind egyet jelentsenek, és azt nagyon jelentsék,
hogy hazaölelj valamilyen gyermetegen kontúros nyárba.
Talán megmászni a fákat. Talán írni valamit a kéregbe.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-04-07 16:20:09
Utolsó módosítás ideje: 2023-04-07 16:43:00