Bármi-kor /Állandóság/


A világmindenség, a felfoghatatlan
ma oly aprócska lett, hogy  a fejemben elfér,
galaxisok ölében ma  bolygók játszanak,
hol a fény, s az árnyék édestestvér.
A hintázó időt bámulják
az összebújt mozdulatlanságok,
az áldás még nem született meg,
és nem fogant meg sehol sem az átok.
Alvó szavakat takar a hallgatás szárnya,
mocorgó  verslábak apró rímeket rúgnak,
csilingelnek, majd  nyöszörgőn a csendbe visszabújnak.
Lomha, görbeszájú felhők jönnek,
hasuk alatt szivárvánnyá  nyújtózik egy villám,
pitypangmosolyú nap guggol az égen,
bíborcipője hegyek hátán csillám.
A világmindenség, a felfoghatatlan,
nagyot nő hirtelen, és túljut fejen, elmén,
mint egy tóba  dobott kavics körgyűrűje,
tágul, s nő túl a naplementén.
Helyreállt a rend, apró semmivé leszek újra,
fejemben a megszokott igazságtalanságok
elfoglalják a régi, biztos helyük,
mint e hazában  a szegények, és az ispánok.
Nem mozdul semmi, trónol az állandóság,
a világmindenségben, e hazában hasztalan a harag,
mert mindent és mindenhol átitat,
ural, valami nagyon, nagyon sötét anyag.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-04-29 20:42:08
Utolsó módosítás ideje: 2023-04-29 20:42:08