Abdai szél

Mikor lehunyta szemét
az abdai fák  alatt,
az elmúlás kezében
ott hintázott a lakat.

Míg peregtek a képek
lezárt szemhéja mögött,
az őszi szél sóhajtott,
fagyos kínok közt nyögött.

A világ gonosz maradt
és kapzsi ,telhetetlen,
tört sorsok a markokban,
és profit a zsebekben.

Maradtak a fegyverek,
felsírtak a háborúk,
és a békéért öltek,
haltak apák és fiúk.

Az ártatlanok vére
fekete földön rózsa,
a hatalom szakítja,
de mi tehetünk róla.

Nem tudhatom, hogy másnak
kínnal tűrni hogy lehet,
hogy az urak ,mint a borsót
pergetik az életet,

a másét , a szolgáét….
és a hízott gaz mulat,
miközben törli kését,
ő dicséri az Urat.

Az abdai fák alatt
sóhajt és felnyög a szél,
bakancsos idők jönnek,
hol az ember  nem remél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-11-10 06:53:15
Utolsó módosítás ideje: 2023-11-10 06:53:15