Éjdió


A kagylót, amit találtam, a vízre tettem. Ott ringott sokáig, én pedig néztem a kis buborékot, mint gyöngyszemet. Átsuhant rajtam: nő vagyok. Szeretni akarok. A piciny tó partján végre azt éreztem: nő. Ahogy a tóhoz jártam, kértem: segíts, kérlek, Istenem, adj jelet! Lázas szél fújt körbe, és én Petra ragyogó romvárosát láttam. A föveny kobaltkék ezer árnyalata a rózsaszínek mögött, a szőke folyó, a sivatag homokja. Ideges, megkövült fekete fák között fények. Ezeken a fényeken táncoltam. Zöld ruhám mellem nem takarta. Éjdió. Láttam a kék pillájút, és tudtam, hogy ő lesz, akit magammal viszek az utolsó órán. Lágyan lehunyja szemét, mintha aludna. Szembogár tágra nyílt pupilla. A világ kékjét fekete nyeli. Kérlek, szem! Nézz rám! Petra sziklái közt az élet nem alszik. Ott jár a fehér hajú férfi, aki mindig vidám. Szakálla lebben, a szél játszik, vizet korbácsol. Petra sziklái lassan homokszobrokká váltak. A szőke víz mélyülve olvad át kékbe. Születésünk és bölcsőnk a víz. A szél árnyéka impresszió. Homlokról csókolt páracsepp. Hogy kerültem a karjaidba? Hívtalak, és én táncoltam, mint Chagall képén a nő, vagy mint cigánylány. Áfonya ízű, zamatát szövi bele a szél árnyéka. Nincs a szélnek árnyéka, de ott van, látod, ahol a szem fényei lázas szürkében égnek. Gyermekek vagyunk. Igen, azok. Fehér hajú, vénséges-vén gyermekek az időben. Ahogy a köntöst levesszük, mezítelenné leszünk, akik mezítelenségükkel újra a világ részeivé válnak. A köpeny eldobása minden bűn terhének szakadása. Éjdió. Ahogy hajdanán egy ember fekete fát vitt a vállán, mi is hordtuk bűneinket. Érted már? Azok a bűnök megtisztultak. Ideges fekete fák törzse. Szeplős gyermek mászna fel rá. Mezítelen lába piszkos-szép. Ugye, milyen egyszerű? Csak szeretned kell. A kék derengésben hosszan, lágyan, a szél korbácsoltán táncolj a köveken, a nővé érlelt homokon. Lázasan, ideges fekete fák lilás árnyai egyre közelebb hajolnak hozzánk. Lágyan fújja a szél a homokot. A folyót kettészeli, mint kenyeret – asszonyölek puha kenyérillatát. Vessződre szórt homokba hajolva forró az imám. Igaz szenvedély szemeden pihen. Hószín madárrá lesz. Imáinkból szőtt szeretéseink felfelé szállnak. Kimondhatatlan nevű. Szeress.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-11-20 15:03:01
Utolsó módosítás ideje: 2024-11-25 19:52:33