Sötétben

A busz megállt a biztonsági sorompó előtt. A börtönőr felnézett, és kiabált valamit. Később kinyílt az őrház ajtaja, ő pedig komótosan felszállt, végignézett az utasokon, majd vigyorogni kezdett.
– Holnap ugyanezzel elhúzok innen. Nektek meg lesz három hosszú hónapotok. Beszoptátok.
A szállítmány a börtönőri váltás volt, mind az IMPE alkalmazottai. Legtöbbjük fel sem fogta társuk gunyoros szavait. Zombiként ültek; szinte mindenkit elkapott a"soroche"a hegyi betegség. A tízórás út alatt a több mint 4500 méteres szintkülönbséget nehezen tolerálta a szervezet. A Challapalca börtön a bolíviai határ közelében, szürke sziklákkal tűzdelt, kietlen tájon állt, az egyetlen, ember alkotta építményként.
Tomás Incrédulo lassan kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd felpattant. A soroche rá nem volt érezhető hatással. Elsőként lépett le a buszról, és azonnal megütötte a dermesztő fagy. Mondták, hogy hideg lesz, de arra nem számított, hogy ennyire. Hátizsákját félvállra kapva elindult az eligazító szoba felé, mögötte társai libasorban vánszorogva követték.
Az első nap mindenki pihenőt kapott. Később a munkamódszer-átadó mellé osztották be, aki megállás nélkül darálta a feladatokat. Valószínűleg azt hitte, minél gyorsabban betanítja, annál gyorsabban elmehet innen. A helyismeret volt a legfontosabb.Néhány alkalom után Tomás már egészen jól eligazodott.
A szolgálatok eseménytelenül teltek. Többnyire a tornyokba volt beosztva, ahonnan az Andok csúcsai érdekesebb látványt nyújtottak, mint az a néhány órára kiengedett rab. A folyamatos extrém hideget nehezen viselte, ezért örült, amikor csörgött az orifon, és az ügyeletes főtiszt magához rendelte.
Egy rabot kellett magánzárkába, a Las Tumbasba kísérni rossz magaviselet miatt. Ott még nem járt, de szerencsére kapott maga mellé egy veterán őrt, aki felvezetőként szolgált.
Fejlámpájuk imbolygó fényénél lekísérték az őrizetest a szűk cellába. Az egész részlegen fűtés és áram nélkül voltak a rabok, teljes sötétségben.
A veterán ránézett Tomásra.
– Ez a börtön leghidegebb része. Siessünk vissza.
Aztán elvigyorodott.
– Ez a hely nem fenti, hanem lenti. Na, ez majd helyrebillenti.
Saját szellemességén mosolyogva előresietett.
– Az utolsó zár! – kiáltotta a háta mögé, majd felrohant.
Tomás indult volna utána, de meghallott valami furcsát. Több helyről suttogások és kaparászó hangok hallatszottak. Tétovázott. A kulcsok nála vannak, mi baj lehet?

Ahogy haladt a folyosón, elhaladt néhány hunyorgó, motyogó rab mellett. Később már csak üres, apró cellák sorakoztak. Visszafordult.
Ekkor történt meg, aminek nem lett volna szabad.
Az akkumulátoros fejlámpa nem úgy merül le, mint az elemes, hanem egyik pillanatról a másikra.
Ott állt a koromsötétben.
Óvatosan maga elé tartva gumibotját, araszolni kezdett a kijárat felé. Ekkor sikolyokat hallott, több ember egyszerre üvöltött. Megfordult. A hangok távolról jöttek, villódzó fény kíséretében.
Összezavarodott. Nem is jó irányba kereste a kijáratot.
Felbátorodva elindult a fényforrás felé. Gumibotja furcsa dobütemet játszott a rácsokon. Zavara még nagyobb lett, amikor rájött, hogy a folyosó legvégén jár.
A cellában egy szakállas rab feküdt félmeztelenül, egy meglepően tisztának tűnő alsónadrágban. Mindkét tenyerén átvérzett fáslikötés volt. Lábánál egy bekapcsolt televízió világított.
Tomásnak leesett az álla. Idegesen krákogni kezdett.
A szakállas felnézett. A tévé képernyőjén megdermedt a kép.
– Jó ez a film, de nem tetszik a vége – jegyezte meg, miközben szakállába túrt. – Amúgy Manuel a nevem.
A film újraindult. Egy vöröshajú, fejszés férfi jelent meg a képernyőn.
Összerogyott. A fejsze kihullott a kezéből, és sírni kezdett.
– De így már remekmű – vigyorgott Manuel, miközben Tomást vizslatta.
Az őr semmit sem értett.
– Hogy lehet nyitva a cellád? Te valami kiváltságos vagy?
– Az vagyok egyesek szerint – kacagott Manuel. – De most siess vissza, nehogy fegyelemsértés legyen a vége.
Finoman megkocogtatta a fejlámpát, ami rögtön világítani kezdett.

Tomás szemlesütve hallgatta a börtönorvos dorgálását.
– Micsoda hülyeséget hordasz itt össze? Gondolom, azt szeretnéd, hogy hamarabb elvezényeljenek. Nincs is tévé odalenn. Áram sincs. Nyitott cella meg főleg nincs. Az első négyben vannak rabok, hátul mind üres.
Hosszan elgondolkodott.
– Van esetleg valamilyen tüneted? Nehézlégzés, ájulás, fejfájás? Végül is a soroche okozhat hallucinációkat.
Az orvos felállt.
– Tudod mit? Pár napig itt maradsz a gyengélkedőn. Megfigyelünk. Jó szobatársa leszel annak a néhány hülyének, akik kesztyű nélkül értek a fémhez, és odafagyott hozzá a bőrük.

Pár hónappal később Limában megismerkedett álmai barátnőjével.
A kötelező rágcsa és kóla mellett beültek egy horrorfilmre. A filmre alig figyelt, inkább matatni próbált a kezével.
– Ne most! – vihogott a lány. – Most van a legizgibb rész!
Tomásnak elkerekedett a szeme.
A filmvásznon éppen a vöröshajú, fejszés férfi tombolt. Hatalmas mészárlást rendezett, majd önelégülten felröhögött.
Nem sírt.
Viszont halmot rakott a feldarabolt halottakból.
    





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-06-24 14:09:40
Utolsó módosítás ideje: 2026-06-24 14:09:40