Érintések

Egy követ, egy mellbimbót, egy bükk törzsét,
egy pillangó szárnyát végigsimítva,
keresve talán a rést, ahol eltűnhetek,
keresve azt az érzékeny pontot, amelytől
lüktetni kezdenek a tárgyak, és kitárulnak,
hogy befogadjanak, azt a miniatűr rejtekajtót,
amelyen át beléphetek egy papírlapba
vagy egy lepkébe, ahogy egy sűrű
erdőben irtózva egymáshoz érnek a fák,
ahogy egy tapintástól elernyed a gyufásdoboz,
ahogy a világ erogén zónái vibrálnak
az égbolton, látom, megoldod ruhádat,
és felém sodorja könnyű testedet a szél,
porral, fűvel, vízcseppekkel elkeveredünk,
szétszórva részeink, kiröppenek én is, mint egy
méhesből a méhek, és millió helyen
ott leszek, megnyitom magam és széjjelosztom,
és nem félek már, hogy megérintenek,
hallgatom zsongó testedet, magamhoz húzom
hideg arcodat, te még megbontatlan egész vagy,
mint egy téli kaptár, alszik az édes
méz a fagyban, ujjaim fölpattintják
a titkos bejáratokat, akadálytalanul
átsiklanak a színes mátyásmadarakon,
most már úgy vagyok, hogy talán nem vagyok,
nyílj meg, szerelmem: ilyen lesz halálunk…

Szigliget, 1992. augusztus 15.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: ÉrintésekKiadó: Széphalom Könyvműhely