A bernhard-óramû

                                    „Jegyezze meg: a sötétség mindig a saját zárt, levágott fejünk ügye.”
                                                                                                                            Strauch, a festő


1.

10:30 kevéssel ébredésed előtt huszonkilenc esetenként
plusz mínusz két perc hajnali eszméletvesztésed a padlón
felettem a kipárnázott kőre blúzok és szoknyák fölé hajolsz
mindannyiszor időzített figyelmem e veszteség véletlenül se
ottfelejtve se két fél füllel heversz majd vállaid a padlótól el
éppúgy mint tőlem tíz után ilyenkor már leporoltam a képet
kevéssel azután bejártam a szobát így járom be minden egyes
nap 200 hol 250 lépés vakon végig a fal mentén felsorolni
közben mit is törlesztünk tényleg mit is s mi is ez a
lépésháborodás mit lépdelve törlesztek lépdelve ne halljalak
csak ne vállaid súlyát felettem és körben köröttem a falon
ahogy öt lépéssel kitérek a sarkok elöl elfordulok csukott
szemmel fordulok s itt hallak meg itt a bacon előtt

2.

a francis bacont pontosan egy éve látom át a szobán át a
falakon oda akasztottad egy éve kifeszítve így faltól falig
egyénített térben önarcod részletek híján hetekre tervez
percek múlva szabadulnál már az óráktól távol sötétebbek
megint és újra a falak között fényesebb saját tered a képé
s ahová benyitsz a konyhából látni szemközt a falon a keret
látni még a szoba képét ugyanazt a képet benne magában
belül a sötétzöld kanapét fényben s ama foltozott térbe lépsz
puhahús léptek képzeled erre könnyebb a járás s elképzeled
a bacont falra szegezve s ketrecbe zárva


3.

nyaranta csakis nyaranta szellőztettél bőröd viseletlen
blúzod illata ott
hevert a földön ott
mikor rázártad az ajtót szellőzve egy évig te a szomszédba mentél
új mezítelen és csupasz új falak közé a szomszédba nyaranta
kerested és csörgetted a kulcsokat a sötétzöld kanapén
napokról egy napról folyton mondtad más ott benn egy nap tele
ruháid párnáin a képpel a két mutató s a felszántott lap a percek
s az óramű ketyegése csörgése akár a kulcsoké
ujjaid között az óra mondtad
ezt hallod egyre csak bokáig szoknyáidban állva

délután megkerested a kulcsokat átfésülted
a szobát végül a sötétebb szoknyák alatt
most éberen az ágyon fekszel sokéves
ölbe tett kezed a kifényesedett karfán
felejtett karod ottfelejtett hallgatásod a
szobán ágyadon
combodon combod villanó s a kulcsok
fényesek a zárban
  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.