Alkalmi albatrosz

              Lackfi Jánosnak

Egy gyufaszál három másodperc alatt leég, a vérnek
ennyi idő sem kell, hogy elárassza a baloldali
halántéklebenyt, kipumpálja a szavakat az agyból,
formatálja a memóriát. Logopédusok tartottak
életben ma éjjel, a hosszú ó-val kezdtük, buborékokat
kellett fújnom, hogy összejöjjön az ajakcsücsörítés.
Aztán a vállamra ült egy nagy fehér madár,
a tenger nyelvén vijjogott. Tajtékot köpni hamar
megtanultam, utána ollócsattogás-szerű hangot
kellett produkálnom, pont olyat, mint amikor egy
remeterák korallt csippent a csigaházra. Pillanatok alatt
elsajátítottam a szörfdeszkák surrogását,
a felnyíló kagylóhéj nyikorgása már nehezebben ment,
mindig megakadt a nyelvemen a gyöngy. (Minek egy
puhatestűnek piercing?) A legjobban a delfinek
szerelmi táncának alig észlelhető hangjait élveztem,
mint amikor az ember kezet mos, testem egy
másik tenyérhez dörgölődző szappanos tenyér.
A logopédusok fejüket csóválták a következő
lecke elején: micsoda rosszul formált beszédhangok
ezek kérem, micsoda pongyola fonémák, mint a
sirályszárnyak, úgy csapkodnak a semmi felé a hangszalagok.
Így lettem egy álom erejéig a Költő
allegóriája: alkalmi albatrosz.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.