A Hetvenes háló

Horkolás. Lábszag. Csoszogás.
Hetvenféle alvási pozíció.
Mintha fogolytáborban, összezárva.
Hetven tizennégy éves fiú.
A nevelő, illetve prefektus
egy nagy hasú ferences, aki
számításaink szerint körülbelül
négyszer kerülte meg állandó
mászkálásával a földet.

Horkolás. Lábszag. Csoszogás.
Éjszakánként hetven fiú álma,
hogy haza megy.
Egymás hegyén-hátán fekszünk.
Meg kell osztanom a szekrényemet.
Ez a fele az enyém, az a tied.
De mindig a kisebbik fele jut neked.

Horkolás.
Felébresztem, megfordul. Jó.
Most remeg az ágy,
valaki játszik a micsodájával.
„Nem akarod ezt a vécén csinálni?!”

Lábszag.
Büdös, hát kénytelen vagy,
de egyedül nem megy.
Kell valaki! Kellenek valakik!
Bedugjuk a bűnöst ruhástól a zuhany alá.
Hadd szokja. De már nem büdös.

Csoszogás.
„Ne csoszogj!”
„Nem hallod?!”
„Szétverem azt a hülye fejed, ha nem hagyod abba!”
Véres, de többet nem csoszog.
Halkan siklik éjjel a fürdőbe, szinte lebeg.
Angyal. Repül. Nem csoszog.

Rend van. A rendetlenség nem létezik.
Aki nem bírja a rendet, haza megy.
És az is haza megy, aki sír esténként.
A könnyel megtelik a párna
és könnyzsák lesz, amit haza kell cipelni.
Mindenki szemeláttára.

Mi ott maradunk. Nem sírunk. Ha mégis…
Most már kibírjuk. Mert.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.