Tigrislovaglás

A tigris a vadászra gondol. A vadász a csapdába lép.
A szenvedés oka a létezés, szüntessük hát meg a szenvedést.
Tél volt, amikor megláttam, és most is tél van, örökös tél.
Elmentem minden dolgok elé, de kiderült: ez nem én, és ez
Sem én. Hárman mentek be a Paradicsomba. Egy megőrült és
Kijött, egy elkezdte kitépni a fákat, egy bement rendben, és kijött
Rendben. Mert az idő mindaz, aminek lehetősége fennáll.
Ha már kihalnak az igazak a földről, és elsötétül a lények arca,
Mi, akik itt vagyunk az idők kezdete óta, veletek leszünk mindennap,
Amíg egyetlen megváltatlan lélek is él ezen a világon.

(Sötétedik megint és újra. Nincs vége a szenvedésnek, és semmi sem
Ér véget. Felejtsük el, ami történt, borítsunk fátylat a múltra. Kezdődik
Megint, jönnek a sötétség katonái. Megküzdünk újra és újra. Sokan
Ennyivel is beérnék. Éjjel egy fogolytáborban ébredek, mindenütt szakadt
Egyenruhák. Nem akarom folytatni. Elég. Sohasem lesz elég.)

Az is lehet, hogy én tévedtem.
Vagy pedig nem az vagyok, akinek látszom.
Aquitánia felett ma kigyulladt az ég.
Ez az én harcom.
És ez az én országom.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kortárs, 2006/6